„A bűvészet és babona mindig ott és akkor keveredik a világtörténetben,
Tolnai, „A bűvészet könyve”
a hol és a mikor a fizikai ismeretek nem általánosak,
s a miszticizmusba merült emberek
vakon nyugodnak bele a természetfeletti jelenségekbe,
nem kutatva a hogyant…”
Bűvészek a toronyban, avagy a titkos tudás mágusai
Menjünk kicsit vissza az időben… abba a korba, amikor a bűvészet tudománya a nép számára még nem olvadt össze a vásári mutatványosok, mulattatók, csepűrágók művelte ügyességekkel. Amikor egy bűvészelőadás még funkcióját tekintve egyfajta misztikus jelleggel bírt, mely túlmutatott a piaci pódiumon lejátszott kezdetleges műsorszámoknál. A bűvészet ugyanis nem a vásárnapi mulatságokon, sem nem a varieté színpadon született, és történelmi múltját ha tekintjük, hamar rájövünk, hogy szerepköre árnyaltabb képet mutatott.
A bűvészmutatványok az ókori birodalmakban a varázslat, a mágia eszközei voltak, és sok esetben az istenhittel kapcsolatos rituálék építőköveit jelentették. Később, a középkorban az alkimisták, jósok, boszorkánymesterek ugyancsak a szemfényvesztés tudományát űzték, azonban céljukat nem a szórakoztatásban kell keresni. Előadásaikkal sokkal inkább tiszteletet, félelmet kívántak kelteni, olyan szerepben tetszelegtek, mint akik valóban „különleges, természetfeletti képességekkel” bírnak.
Hinni a csodában…
Ebből is kitűnik, hogy a bűvészet alapját az emberek vágya szolgáltatta az iránt, hogy hihessenek valamiben, ami a ráción túlmutat. Ezek az alapok a természettudományos ismeret hiányából fakadó hiszékenységre épültek, mely hit az okokat a mágiában, a természetfelettiben, a varázslatban kereste. Tartópillérei pedig azon találékony emberek voltak, akik leleményes ügyességgel, hol rituális jelleggel, hol szórakoztatás céljából öltötték magukra az ismeretlen misztikus álarcát, és lenyűgözték válaszokra és csodákra éhes közönségüket.
E régi korok csoda-művelőit pedig – függetlenül attól, hogy varázslónak, csepűrágónak, szemfényvesztőnek, mutatványosnak, médiumnak nevezték-e őket – lényegében ugyanaz vezérelte.
Megragadták az ember ösztönéből fakadó kíváncsiságát, és készséggel kínálták számára a „lehetetlen” lehetőségének katartikus élményét – éppúgy, miként napjaink bűvészei teszik.
