apple

A legújabb iPhone 15 modellek mustrája

Egyévnyi várakozás után, 2023 szeptemberében bemutatásra került az iPhone 15 és az iPhone 15 Plus, valamint a teljesen újratervezett iPhone 15 Pro és iPhone 15 Pro Max is, amelyekről a mai cikkünkben megpróbáltuk összeszedni a legfontosabb tudnivalókat.

Mit lehet tudni az alapmodellekről?

Bár az iPhone 15 és az iPhone 15 Plus dizájnja alapjában véve változatlan maradt, de az mindenképpen kiemelendő, hogy az Apple próbált finomítani az alumínium keret élein, így lényegesen kényelmesebb őket kézben tartani.

Ami a kijelzőjüket illeti, az eszközölt változatásoknak köszönhetően erős napsütés esetén akár 2000 nites fehér fényerő kibocsátására is képesek. Ráadásul még a tavaly, az iPhone 14 Pro készüléknél debütált Dynamic Island interaktív felületet is megkapták.

De a kamerájuk terén is van miről beszélni: 48 megapixeles szenzorral látták el őket, amelynek köszönhetően a segítségükkel  szupermagas felbontású fotókat lehet készíteni. Nem beszélve arról, hogy ezáltal egy optikai minőségű kétszer zoomolási lehetőség is elérhetővé vált.

Mivel ilyen komoly funkciókkal vannak ellátva, nem árt biztosítani számukra a megfelelő védelmet, amelyre egy az optikailag tiszta polikarbonát és a rugalmas anyagok optimális keverékéből készült iPhone 15 vagy iPhone 15 Plus tok remek megoldást nyújt. Sőt, az átlátszó változat belőle még ki is emeli a készülékek ragyogó színeit.

Mi a helyzet az iPhone 15 Pro és Pro Max-al kapcsolatban?

A készülékek dizájnját illetően annyit említenénk meg, hogy már nem polírozott nemesacélból, hanem titánból készülnek, így sokkal strapabíróbbak és könnyebbek, mint a korábbi Pro és Pro Max modellek.

Ami pedig a kamerájukat illeti, az igazi fejlődés csupán a Pro Max esetében figyelhető meg. Az Apple ugyanis ezt a modellt egy ötszörös optikai zoomolásra képes, teljesen új, periszkópos telefotó-kamerával szerelte fel.

De nem feledkezhetünk meg a legelső iPhone óta jelenlévő némítógomb újratervezéséről sem. Az Apple elérte, hogy a lenyomásával egy pillanat alatt bekapcsolhatóvá váljon a vaku, elindítható legyen egy hangfelvétel, vagy megnyitásra kerülhessen bármilyen más alkalmazás.

Semmiképpen sem szabad hagyni tehát, hogy ezek a csodás készülékek sebezhetővé váljanak. Erről pedig egy kiváló minőségű anyagból készült, stílusos iPhone 15 Pro vagy iPhone 15 Pro Max tok maximálisan gondoskodik, legyen az akár egy MagSafe kompatibilis vagy egy egyszerű szilikon változat. De, ha szeretnénk biztosra menni, akkor érdemes lehet még egy képernyő- és egy kameravédő fóliát is beszerezni mellé.