Mivel védjük a Samsung mobilunkat?

Talán az okostelefon az egyik olyan használati tárgyunk – a kulcscsomó mellet – amit gyakorlatilag mindig magunknál, a kezünk ügyében tartunk. Elmondhatjuk, hogy benne van szinte az egész életünk. Ha megsérül, nemcsak telefonálni nem tudunk majd, de a pénztárnál fizetni sem, elveszítjük a határidőnaplót, levelezésünket, jegyzeteinket, közösségi oldalakon a kapcsolattartást. És akkor még nem is beszéltünk a szórakozásról, zenehallgatásról, tévénézésről, stb.

Nem mellesleg egy igazán jó, márkás okostelefon elég sokba fáj, tehát mindenképp védenünk kell a külső behatásoktól.

Mindig a típusnak megfelelőt

Minden telefon más és más, még az azonos típusúakon belül is, ezért nagyon fontos, hogy a készülékünk típusának megfelelő tokot válasszunk, ha biztonságban akarjuk tudni készülékünket. 

Ha leesik az okos telefonunk, akkor egy gagyi, „noname” tok nem fogja megvédeni. Érdemes egy márkás Samsung tokot venni, ha valóban fontos nekünk a Samsung készülékünk védelme, épsége. 

Nagy választék

Nemcsak annyi féle Samsung tok kapható, ahány féle típusról beszélünk, hanem több, ugyanis azért, hogy mindenki az igényeinek, elvárásainak megfelelőt tudjon magának választani, többféléből lehet válogatni.

Van, aki a szilikonból készült tokot favorizálja, mert annak kellemes a tapintása, nem csúszik ki az ember kezéből a készülék. Ha valami sima felületre tesszük le, akár a kocsiban a motorház tetőre, nem fog könnyen lecsúszni, mert egy fényes felületen is kiváló a tapadása.

A flip tokok népszerűsége is töretlen, nem véletlenül. Bárhogy tesszük le a készülékünket az asztalra, dobjuk be a táskába, a lenyíló tok előlapja nemcsak a sérüléstől, de az illetéktelen tekintettől is véd. Ugyanis ha jelez a telefon, akkor a képernyő „feléled”. Vannak, akik nem szeretik, ha kollégájuk, főnökük, partnerük rábámul a kijelzőre ilyenkor.

Bőrből készült tokok is nagy számban kaphatók, hisz a bőr is ugyanúgy képes a védelemre, de emellett egy bőrtok mindig eleganciát sugároz.

Design

Mit sem ér egy jó, megbízható telefontok, ha egyszínű, egysíkú, unalmas. Épp ezért kaphatók különféle színű, mintájú, formájú tokok is. Egy részük kártyatartóval, és/vagy kitámasztóval is felszerelt, a praktikum jegyében.