szolnoki autóbérlés a kulccsal

Sokakon segít, hogy már Szolnokon is lehet autót bérelni

Fontos esemény történt Mesicséknél, végre megszületett a már nagyon régen várt örökös, mindenki szeme-fénye, a kis Milánka.

A családi hagyomány és a szülők hite szerint elkezdték szervezni a keresztelőt. Mivel ez hatalmas esemény volt a kis család életében, a szülők úgy szerették volna, hogy az ünnepet ne csak szűk családi körben ünnepeljék meg. Ennek kapcsán azonban felmerült egy probléma.

Az eseményt Szolnokon szerették volna megtartani, azonban a családnak csak egy kisebb része szolnoki illetőségű. A rokonság többi része részben fővárosi, részben pedig a környező falvakban lakott. Hogyan is lehetne megoldani, hogy mindenki eljusson Szolnokra, hiszen a rokonok egy része már vagy idős, vagy pedig nem rendelkezik autóval? Az sem volt egy utolsó szempont ilyenkor illik koccintani is, így többen ezért nem akartak kocsival érkezni.

Béreljünk autót!

Az egyik rokonnak jutott eszébe, hogy Szolnok autóbérlés szempontjából igazi fellegvárnak számít, mivel több cég is foglalkozik ezzel a szolgáltatással. Tovább gondolva az ötletet, úgy döntöttek, hogy nemcsak egy autót, de kettőt fognak bérelni.

A fővárosi rokonok szállítását az egyik fiatal, egyetemista unokahúg vállalta magára, aki nem rég szerezte meg a jogosítványát, autóval azonban nem rendelkezett. Így nagyon örültek az ötletnek, hogy autót bérelnek, és majd azzal utaznak le családilag a keresztelőre.

Autóbérlés sofőrrel

A környező falvakban élő rokonok részére pedig egy mikrobuszt vettek bérbe. Ennek vezetését azonban senki nem tudta vállalni. Ekkor jött a keresztanyának a zseniális ötlete, aki nem sokkal korábban hallott erről a lehetőségről, sofőrrel együtt béreljenek az autót!

Ez viszonylag új szolgáltatás a magyar piacon, nem taxi, hanem autóbérlés sofőrrel. Igen praktikus szolgáltatás, érdemes élni az előnyeivel. Nemcsak azért hasznos, mert így senkinek nem kell vállalnia az absztinenciát, mindenki bátran koccinthat a baba egészségére, hanem azért is, mert többféle autóból, mikrobuszból választhatunk.

A keresztelő végül sikeresen lezajlott, a rokonok kiválóan érezték magukat, és mindegyik bérbe vett gépjármű tökéletesen tette a dolgát.