Spirituális utazás Indiába

Ha kétségeink vannak önmagunkkal, céljainkkal, életünkkel kapcsolatban, akkor épp itt az ideje, hogy belevágjunk egy nagy kalandba, és nekiinduljunk Indiának. Utazásunk során testi-lelki megújulásban lehet részünk, közvetlen közelről megélhetjük a csodát, amire mindenki vágyik.

Jóga, beavatások

Utazásunk során megismerkedhetünk a jógával, ami gyakorlatilag egy olyan önuralom elsajátítása, amikor arra törekszünk, hogy önfegyelmezéssel elérhessük az elménk megtisztulását és bekövetkezhessen a megvilágosodás.

Részesei lehetünk beavatásoknak, ahol megtapasztalhatjuk, hogy mi van a valláson túl, mit jelent egy közösségben élni, hogy önmagunk is egy új szintre emelkedhessünk.

Egy spirituális utazás Indiába elénk tár egy teljesen más világot, más filozófiát, más életszemléletet, amin majd a későbbiekben érdemes lesz elgondolkodni, és beépíteni majd belőle a mindennapokba.

Utunkon hindu mester, szvámi kísér majd, aki mindent megmutat, ami csak ebbe az utazásba belefér. Négyszemközti beszélgetésre is sor kerülhet, ami segíthet lelki megtisztulásunkban is, melynek még a későbbiekben is érezni fogjuk hatását.

A komfortos, mindennel felszerelt szállások a hotelekben biztosítják a maximális kényelmünket a teljes kikapcsolódás, regenerálódás érdekében.

Láthatjuk India igazi arcát, a turisták által nem látogatott helyeket is, ahol élvezhetjük a tamilok vendégszeretetét, kedvességét.

Mindezt személyesen kell átélni ahhoz, hogy megtapasztalhassuk azt a különös, és a nyugati kultúrától távol álló szemléletet, spiritualitást, ami egész Indiát áthatja.

Pálmalevelek

A fénypont pedig a saját pálmalevelünk megismerése, melyet élőben hallgathatunk meg egy szvámitól. Ez azért nagyon különleges, mert ezek a pálmalevelek már évezredek óta arra várnak, hogy a bennük rejlő titkokat, melyek ránk, és csak ránk, most élőkre vonatkoznak, megtudhassuk. A mi életünkről szól, melyben évezredekkel ezelőtt megírták sorsunkat, küldetésünket, életfeladatunkat, és megoldást, választ jelenthetnek a minket feszítő kérdésekre.

Megvilágosodás

Meditálhatunk az Arunachala szent hegyén lévő barlangban, ahol Sri Ramana Maharshi szatguru megvilágosodott. Ő az egyik legismertebb modern kori advaita mester, indiai bölcs. Már életében nagyon sokan felkeresték nemcsak Indiából, de más országokból is. A barlangban hét évig meditált. Tanításának lényege az volt, hogy tanítványai önkutatást és önátadást végezzenek, tegyék fel maguknak a legfontosabb kérdést: „Ki vagyok én?”

Ha erre megtalálják a választ, akkor eljuthatnak az önmegvalósításig.

Zarándoklat

A Girivalam ünnepén, azaz minden holdtöltekor a világ minden tájáról zarándokok járják útjukat a szent hegy körül, ami az öt elem egyikének, a Tűznek a lakhelye. A hegy megkerülése egy 15 km-es utat jelent, amin igen sokan mezítláb mennek végig. Fantasztikus és leírhatatlanul felemelő érzés a több milliós tömeg egyikének lenni. Egyszerre élhetjük meg a világtól való elszakadást, de ugyanakkor a világgal való egység érzését. A telihold magában foglalja az új életre való törekvést és annak reményét, hogy az olyan fényes és megnyugtató lesz, mint maga a hold.

Namaste