Akár nagyobb területen történik, akár csak az ablakpárkányon, a mikrozöldség termesztés óriási örömet tud nyújtani a számunkra. Elvetjük az első terményt és nagy izgalommal várjuk, hogy kibújjanak a szárkezdemények, amelyekből általában egy hét elteltével kifejlődnek a zöldségek csemetéi, a mikrozöldek.
Ezután pedig már csak annyi a dolgunk, hogy fogjuk az ollót, és a frissen szedett zöldeket különböző módon beépítjük az étrendünkbe. A mai cikkünkben segítségképpen ehhez többféle ötletet is mutatunk.
Ételötletekkel mikrozöldséggel
Ha a reggeli készülődés során csupán egy szendvicsre van időnk, akkor kenjünk meg egy szelet barna kenyeret némi borsókrémmel, és erre szórjunk vegyesen brokkoli, rukkola és repce mikrozöldeket!
Ha szeretnénk a borsókrémet is magunk elkészíteni, akkor főzzünk meg két bögre zöldborsót, majd adjunk hozzá egy fej nagyobb darabokban lepirított vöröshagymát, néhány kanál vegán majonézt, illetve egy kevés fehérborsot és sót! Ezt az egészet pedig addig turmixoljuk, amíg el nem érjük a kívánt állagot!
A mikrozöldség az ebédhez is nagyon hasznos lehet
Amellett ugyanis, hogy nagyszerű díszeként szolgálhat a főételeknek, egy plusz ízt is hozzájuk adhat. Érdemes kipróbálni például egy zöldborsós-cukkinis tejszínes tészta kiegészítéseként.
Ennek elkészítéséhez először is vágjunk fel kis kockákra egy fej vöröshagymát, és ezt kezdjük el pirítani serpenyőben! Majd erre mehetnek a félkörökre vágott cukkini darabok, amelyeket szintén meg kell pirítani, mielőtt ráöntünk egy adag zöldborsót. Ha mindezekkel kész vagyunk, akkor öntsük fel a serpenyő tartalmát egy kis vízzel, és fedő alatt pároljuk, amíg a borsó meg nem puhul!
Következő lépésként pedig öntsünk az edénybe egy kis doboz növényi tejszínt és tejfölt! Majd egy kistálban egy kevés vízzel keverjünk ki egy evőkanál lisztet, és ezt is öntsük a mártáshoz, amit még néhány percig főzni kell, hogy elkészüljön! Végül pedig már csak annyi teendőnk van, hogy ezt a szószt egy tetszőleges tésztával – mi a spagettit ajánljuk- és friss mikrozöldséggel tálaljuk.